Remek hangulatú Szülők – Nevelők bálja Bodajkon

2016. november 19-én rendeztük meg hagyományos „batyus” bálunkat a régi mozi épületében. A készülődés már hetekkel előbb megkezdődött, főleg az iskolások műsorának összeállítása, próbái. Felkészítő tanárok: Palotai Réka, Bessenyei Renáta, Erni Vanda, Négele Anikó, Makai Zsolt, akiknek köszönjük a lelkes és lelkiismeretes munkát. Fogytak a támogatójegyek, gyűltek a tombolanyeremények, szépen alakult a műsor, minden résztvevő aktívan, szorgosan végezte a dolgát.

Este nyolc előtt egy hangulatosan berendezett terembe léphettek a vendégek, ahol már gyülekezett a sok-sok izgatott gyerekszereplő. A köszöntő után indult a színes, változatos műsor, amely nagy tetszést aratott, s bátran állíthatjuk, hogy évről évre egyre színvonalasabb. A műsor nyitótánccal kezdődött, Sosztakovics 2. keringőjére táncoltak 7-8. osztályos szép, tüllszoknyás „lányaink” és elegáns, komoly „fiaink”. Második műsorszámként A kis herceg jól ismert történetét adták elő színjátszóink, melyhez az alsós, felsős énekkar közös előadásában Bródy János: Semmi sem tökéletes című dala adta a zenei keretet. Reméljük, megszívlelendő és komoly gondolatokat tudtunk közvetíteni a közönség felé! Presser-Adamis: Arra születtünk… című dalával bizonyára régi emlékeket idéztek fel énekkarosaink a nézőkben. Ezután Ariana Grande: Focus című zenéjére mutattak be táncos műsort 2. és 6. osztályos kislányok. Az alsós énekkar Kuckó Mackó című szerepjátékkal előadott dala nagy sikert aratott, majd Bessenyei Renáta énektanárunk Hittner Sára 6. b osztályos tanulóval Patai Anna – Dobrádi Ákos: Pár nap még nem a világ című dalát adta elő. Műsorunk zárásaként a hangulatot még fokozta négy vállalkozó kedvű kolléganőnk vidám tánca. A közönség viharos tapssal jutalmazta őket. Így a bálhoz a műsorral igazán megalapoztuk a hangulatot. Vendégeink láthatóan jól érezték magukat, a Meteor együttes változatos repertoárjával biztosította, hogy a táncparkett tele legyen. Éjfélkor következett a tombolahúzás, rengeteg ajándék sorakozott a színpad szélén kisorsolásra várva. Hálásan köszönjük a bodajki vállalkozóknak, szülőknek, kollégáknak a felajánlásokat, sokaknak szereztek örömet velük.

A bál bevételéből az oktató-nevelő munkát segítő eszközök beszerzése a célunk: projektort, CD-lejátszókat, sötétítőfüggönyöket, udvari játékokat fogunk vásárolni, hogy iskolánk még szebb és jobban felszerelt legyen.

Köszönjük minden résztvevőnek, támogatónak a segítségét!

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.