2023. november hónap bejegyzései

Pályaorientációs nap 2023.

Ma délelőtt tartottuk a pályaorientációs napot, ahol a tavalyi évhez hasonlóan az egyes szakmák kepviselői látogattak el hozzánk, és tartottak előadást a gyerekeknek. Az idei évben előadóink voltak: Szokolai Attila erdészmérnök, Osváth Barbara a Hortex Varrógép Kft. – től, Bíró Láposi Katalin tetoválóművész, Förhétz Eszter állattenyésztő mérnök, Havasi Rita mentőtiszt, Szefcsik Csabáné cukrász, Kasza-Pirka Ildikó a Dog Plusz Egyesület mentőkutyás csoportjától, Kasza Norbert tűzoltó és az ASKA menhely képviselői. Nagyon szépen köszönjük Mindenkinek, hogy eljöttek hozzánk, és színvonalasnál színvonalasabb előadásokat hallhattak a gyerekek, valamint egy kis bepillantást kaphattak ezekbe a szakmákba! Köszönjük szépen kolleganőnknek is a szervezést!

Lázár Ervin Program

A Lázár Ervin Program keretén belül iskolánk diákjai ma délután Budapesten jártak a Nemzeti Színházban, ahol a János vitéz című darabot láthatták. Köszönjük szépen a lehetőséget és kollégáinknak a kíséretet!

Szociális munkások napja

Ma délután iskolánk 3.osztályos diákjai, Johnson Mirella, Tóth Rozália, Kovács Laura, Kolczer Lili, Vida Bence, Verebes Máté köszöntötték a szociális szférában dolgozókat. Köszönjük szépen a színvonalas műsort, és kollégánknak a felkészítést!

KicsiNagykövet

Rigó Lili 4.a osztályos tanuló is indult a t versenyen, ahol az első két fordulót hibátlanul teljesítette, így ő is díjazásban részesült. Gratulálunk és köszönjük a felkészítő kollégánknak a munkáját!

Megyei szépkiejtési verseny

Pénteken megrendezésre került a megyei szépkiejtési verseny a székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskolában. Iskolánkat Abos Ábel, negyedik osztályos tanuló képviselte. Nagyon szépen szerepelt, és az előkelő negyedik helyen végzett. Gratulálunk, és köszönjük a felkészítő kollégánknak a munkáját!

Magyarság KicsiNagykövete

A Magyarság KicsiNagykövete verseny vármegyei díjátadó ünnepségére november 8-án került sor a Nádasdy-kastély impozáns termében, az Ősök Csarnokában.
A versenyre vármegyénkből mintegy 1500 tanuló nevezett be. Tanulóink a legjobb 30 közé jutva 3 fordulón keresztül mérettették meg tudásukat.
A díjátadó ünnepségen Molnár Villő Luca 6. osztályos tanulónk különdíjban részesült, Kiss Sándor 5. osztályos tanulónk Fejér vármegye Agrár KicsiAttaséja, Makó Nóra 6. osztályos tanulónk pedig Fejér vármegye KicsiNagykövete elismerő címben részesült.
Makó Nóra és Kiss Sándor az országos döntőbe jutott. Társaikkal 2023. november 30-án mérhetik össze tudásukat a Nemzeti Múzeumban.
A tét a magyarság KicsiNagykövete, valamint a magyarság agrár-, kultúr- és sport attaséja cím.
Iskolánk többi tanulójanak is gratulálunk, akik indultak a versenyen, ők is keményen dolgoztak! Külön köszönjük felkészítő tanáruknak a munkáját!

Kazinczy – napok

A kincsesbányai 29. Kazinczy – napok keretein belül meghirdetett német tanulmányi versenyen vettek részt tanulóink.
Albert Milán 8.b 4.helyezett (1 ponttal maradt le a dobogóról)
Nyiredi Lilla 8.b 5.helyezett
Kőrösi Eszter 8.b 6. helyezett
Topa Regina 7.a (ő versenyen kívül indult, mert nyolcadik osztályos tanulóknak volt meghirdetve)
Gratulálunk a szép eredményhez! Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját, és köszönjük a lehetőséget!

ASKA kutyusok

Szépen gyűlnek az ASKA-nak a felajánlások. November 24-ig lehet még hozni. Fontos, hogy az kal foglalkozik, így a macskáknak való konzervek, tápok nem jók. Lehet még hozni:edényeket, törölközőket, ágyneműhuzatokat, nyakörvet, bolhaírtót, tisztító – és fertőtlenítő szereket. Nagyon szépen köszönjük a felajánlásokat!

Szép Ház, Virágos Porta

Tegnap délután 15 órakor tartották a 18. Szép Ház, Virágos Porta ingatlanszépítő felhívás eredményhirdetését. Iskolánk tanulói – Antal Eszter, Antal Orsolya és Topa Regina – színesítették műsorukkal a díjátadó ünnepséget. Ezúton is szeretnénk megköszönni a felkérést, a gyerekeknek a szereplést és kollégánknak a felkészítést!