Szülők-Nevelők bálja

Szülők, pedagógusok összefogásával és a diákok aktív közreműködésével került megrendezésre a hagyományos szülők-nevelők bálja 2017. november 11-én a Mozi épületében.

Szombat délután a pedagógusok, diákok és szülők rendezték be a termet a bálozó vendégek számára.

Mihalik Ferenc Igazgató Úr köszöntötte a megjelenteket, majd az est házigazdája, Kurjancsek Lászlóné ismertette a műsorban fellépő csoportok és felkészítő tanáraik nevét. Először a dráma szakkörösöktől láthattunk egy jelenetet, ami a kamaszkor gondolatait, problémáit, érzelemvilágát mutatta be. A jelenet zárásaként Végh Lara 4. osztályos tanuló mondta el saját versét. Felkészítő tanáruk: Lánczosné Taligás Ildikó

Őket követték az alsó tagozatosok, akik a Föld gyermekei című táncos műsort adták elő, amelyben több ország néptáncát elevenítették meg a gyerekek. Felkészítő tanáruk: Erni Vanda

A felső tagozatosok Makkai Zsolt vezetésével egy ismert dal átdolgozásával kedveskedtek a bálozó szülőknek és tanáraiknak.

Majd a színpadra lépett a Meteor zenekar. Éjjel 2 óráig húzták a talpalávalót a táncolók nagy örömére.

A bálból befolyt összeget a Bodajki Általános Iskola tornatermi öltözők falburkolatának felújítására fordítjuk a diákok nagy örömére.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.